Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Bíró Boglárka
17, Kaposvár

Boglárka Kaposváron a gépészben tanul rendész szakon. Mégis most úgy érzi, rendőr nem szeretne lenni, viszont konkrét elképzelése nincs, mit is szeretne csinálni majd felnőttként. A modellszakma is nagyon érdekli, ezért is jelentkezett Tündérszépek versenyünkre, és tette meg ezzel az első lépést. Szabadidejében szívesen sétál barátaival, vagy kutyájával Mázlival. Most otthon edz, de régebben igazából nem volt sport, amit ki ne próbált volna: a búvárkodástól a focin át gyakorlatilag legtöbb sportban már helytállt.

Boglárka Kaposvárról jelentkezett Tündérszépek versenyünkre, 17 éves, 170 cm magas, csillagjegye szűz. Kedvenc étele a carbonara spagetti, melyhez barackos teát iszik. Kedvenc zenéje nincs, igazából mindent meghallgat. Kedvenc parfümje viszont van, Giorgio Armanitól a Sí.

Tündérszépek – 2021