Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Dietz Kerstin
22, Kiskunmajsa

Dietz Kerstin vagyok, 22 éves, Kiskunmajsán élek. Pedikűrös és manikűrös a végzettségem, emellett síszezonokban Ausztriában dolgozom pincérnőként. A maradék időmben édesanyámnak segítek a tanyánkon a mezőgazdaságban. Hobbim az edzés, a tánc, az éneklés és a síelés. Német anyanyelvemnek köszönhetően fordításokat is vállalok, hogy minél több pénzt tudjak összegyűjteni a házfelújításra. A versenyre azért jelentkeztem, mert szeretem az életben a nagy kihívásokat és minden álmom volt, hogy megmérettessem magam.

Kerstin 161 centiméter magas. Csillagjegye: bika. Kedvenc étele a bécsi szelet krumplisalátával és szívesen fogyaszt Cappy őszilét és kávét. Kedvenc zenéje Tones and I Dance Monkey című száma. Kedvenc parfümje: Laura Biagiotti.

Tündérszépek – 2021