Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Freivolt Brigitta Ágnesnek hívnak, 24 éves vagyok és Tiszaalpáron lakok.
Jelenleg pénztárgépeket, illetve kárrendszereket és multiszéfeket szerelek. Van egy 5 éves kisfiam. Hobbiként horgolok és bőrt restaurálok. Szeretek utazni és új dolgokat kipróbálni, ezért is jelentkeztem erre a versenyre, hogy ebben is megmérettessem magam.
Brigitta 159 centiméter magas. A horoszkópja: Vízöntő. Szereti a csirkemellet, a salátákat és a 100 százalékos gyümölcsleveket. Szívesen hallgat pop, rap és minimal zenéket. Leginkább az édesebb parfümöket kedveli.
Freivolt Brigitta Ágnes
24 Tiszaalpár
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Kiss Orsolya
20
Gyula
Gajdács Katalin Regina
24
Csanádapáca
Radics Andrea
22
Kiskőrös
Faragó Renáta
20
Szeged
Berke Debóra
23
Békéscsaba
Szigeti Klaudia
21
Vésztő
Kolompár Nikoletta
18
Szentes
Vágó Zsófia Diána
20
Kistelek
Benita Kim
19
Kecskemét
Harangozó Alexandra
19
Kecskemét
Lévai Anasztázia
22
Vésztő
Bogáromi Viktória
19
Szeged
Sümeghy Laura
18
Szeged
Mezei Virág
21
Orosháza
Potocska Dzsenifer
21
Medgyesegyháza
Brutyó Boglárka
30
Csanádpalota
Jakucs Ilona
27
Békéscsaba
Stír Nikol Tímea
19
Kiskunhalas
Forrás Barbara
20
Szatymaz
Varga Barbara Hanna
18
Kecskemét
Kalmár Julianna
18
Ásotthalom
Samu Hédi
19
Kecskemét
Tóth Kinga
22
Hódmezővásárhely
Lenkei Mercédesz
24
Békéscsaba
Kiss Fruzsina Kornélia
18
Makó
Ács Henrietta
18
Pirtó
Pacskó Dorina Diána
20
Tiszaalpár
Tóth Alexandra
31
Hódmezővásárhely
Horváth Alexandra
23
Kiskunfélegyháza
Kurusa Mercédesz
25
Szeged
Balogh Dóra Evelyn
30
Orosháza
Vig Vivien
26
Békéscsaba
Kasuba Lili
21
Szarvas
Hrivnák Erika
20
Kondoros
Bódi Vanessza
19
Szentes
Kovács Viktória
20
Ásotthalom
Hajnal Edina
23
Orgovány
Kovács Anita
26
Kecskemét
Németh Jázmin
20
Bácsalmás
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Vörösváczki Vivien
22
Orgovány
Lintner Aliz
22
Kiskunhalas
Majer Petra
19
Szeged
Baji Dóra
18
Békés
Németh Gréta
20
Kecskemét
Csókás Nikolett
26
Lajosmizse
Félix-Borsos Klaudia
32
Kecskemét
Mircsov Viktória
18
Szeged
Kiss Lili
18
Gyula
Korábbi versenyek