Tündérszépek – 2024

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Kasuba Lili
21, Szarvas

Lili jelenleg Szarvason él. A Gál Ferenc Egyetem csecsemő és kisgyermeknevelő szakán elsőéves hallgató. Nagyon közel állnak a szívéhez a gyerekek, éppen ezért is választotta ezt a szakot. Szabadidejében saját vállalkozásban kézápoló és műkörömépítőként dolgozik, amit szívvel lélekkel csinál nap mint nap. Mindig is érdekesnek tartotta a szépségversenyeket és már kislányként eldöntötte, hogy egyszer részese szeretne lenni egynek. Úgy érzi most jött el az idő, hogy megpróbálja valóra váltani álmai egyikét.

Lili 163 centiméter magas és az ikrek jegyében született. Kedvenc étele a carbonara spagetti, kedvenc itala pedig a frissen facsart narancslé. Szereti a virágos, friss illatú parfümöket.

Tündérszépek – 2024