Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Bognár Szilvia
27, Ajka

Keszthelyen végeztem a tanulmányaimat a (most már) Szent István Egyetem Georgikon kampuszán, mint környezetgazdálkodási agrármérnök.

Imádok zenét hallgatni, rengeteg élethelyzeten átsegített, szinte kikapcsolja az agyam és csak élvezem a pillanatot.

A versenyre azért jelentkeztem, mert az utóbbi egy évben megszabadultam közel 30 kilótól és most olyan hihetetlenül jól érzem magam a bőrömben, hogy majd kicsattanok. Próbálom úgy élni az életem, hogy ne bánjak meg semmit, hszen egyszer élünk, miért ne?

Tündérszépek – 2022