Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Harangozó Alexandra

Kecskemét, 19 éves

5,77 pont

Harangozó Alexandra vagyok, 19 éves, Kecskeméten élek. 

Kiskunfélegyházán tanulok gyermek- és ifjúsági felügyelő szakon, ahol utolsó éves vagyok. Szeretek főzni, takarítani és gyerekekkel foglalkozni. Ha lehetőségem lesz, akkor szeretnék önkéntes katona lenni, hogy az embereken segítsek. 

Alexandra 165 centiméter magas, a csillagjegye: Ikrek. Szereti a kínai tésztát és a kólát. Kedvenc zenéje Teddy Swims Lose Control című száma, és kedveli a Superz márkájú parfümöt. 

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Harangozó Alexandra köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Harangozó Alexandra nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Harangozó Alexandra köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Harangozó Alexandra nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat