Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Surinás Barbara
27, Békéscsaba

– 27 éves vagyok, kozmetikusként dolgozom a saját vállalkozásomban – árulta el magáról a békéscsabai Barbara. – 2010-ben és 2011-ben részt vettem egy szépségversenyen, ahol sikerült jó helyezést elérnem. Ezért döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam a Tündérszépeken, illetve párom is bíztatatott, hogy jelentkezzek.

 

Barbara 173 cm magas és a Rák csillagjegy szülötte. Kedvenc étele a sertéspörkölt, kedvenc itala a Cappy. Mindenféle zenét szívesen meghallgat, kivéve a rock zenét, a parfümök terén a gyümölcsös illatokat kedveli.

Tündérszépek – 2020